Mostantól ezen a címen találtok meg: http://norinkonyv.blogspot.com/ De nem zárom be az itteni bazárt sem, ki tudja talán egyszer még vissza térek a gyökerekhez. Nosztalgiázni biztos, hogy gyakran visszajárok majd, szeretem a régi kommenteket olvasgatni. A keresőszavak pedig, amikkel ide találtatok mindig mosolyra fakasztanak.

OFF: (mert muszáj) Megnéztem végre az utolsó HP filmet, egyben, a jó meleg ágyamba bekuckózva, forró csokit iszogatva, zsebkendő halomban. A második részt végig bőgtem. De az utolsó 19 percet leszámítva most végre újra imádtam a HP-t filmben is. És mikor felcsendültek a végén a jól ismert dallamok úgy éreztem, hogy meghasad a szívem, ha nem olvasok Rowlingot. Szóval az egész napom azzal telt, hogy miközben törölgettem, az összes Potter könyvet fellapoztam, mintha haza értem volna...

A kedvenc részem

Szeretek a családi könyvrengetegben kutakodni. Megtudni miket olvastak nagyszüleim, szüleim. Ha egy-egy könyv megsárgult lapjain ajánlást találok az felér számomra a világ minden kincsénél. Igen, még a csokinál is.
Tavaly rábukkantam egy novelláskötetre, az Úttörődologra, amit még apukám kapott harmadikos elemistaként, jó magaviseletéért. Azonnal lecsaptam rá, hiszen olyanok írásait tartalmazta, mint Szalay Lenke, Janikovszky Éva vagy nagy kedvencem Gergely Márta. Nem is okoztak csalódást, mint ahogy regényeiket egykor, novellájuk sorait is faltam, de mégis a legnagyobb hatást Szabó Magda tollából kipattant Zsuzsa levele váltotta ki belőlem. Egy fiatal, vajúdó asszony sorai, akinek élete legszebb napja talán az utolsó is egyben, hiszen a világháború kellős közepén, egy társasház sötét és zsúfolt pincéjében írja a férjének szánt levelét.
Emlékszem lélegzet visszafojtva olvastam végig, aztán újra és újra kezdtem. Mikor már vagy ötödször olvastam újra és mindenkivel, aki a közelembe került elolvastattam, a rám oly jellemző módon tovább szövögettem az elvarratlan szárakat. Nem is hittem volna, hogy álmodozásaimon kívül találkozhatok még Zsuzsával. Mindaddig, míg egy októberi éjszakán meghívót nem kaptam az Álarcosbálba.

A születésnap óta tervezem, hogy elolvasom Szabó Magda másik pöttyös könyvét, az Álarcosbált. Stílszerűen idén februárra terveztem be, de már megtanulhattam volna, hogy nekem nem szabad tervezgetni, mert azokból általában semmi nem lesz.  Most is ha nincs a molyon Szabó Magdás esemény, talán még jövő októberben is ismeretlen lenne számomra a Cigánylány és az Álarcos KISZ-es története.
Amint elkezdtem olvasni a regényt azon kívül, hogy a kanapéhoz láncolt, megszállt egy ismerős érzés, amit a regény közepééig nem tudtam hova tenni. Csak a könyv közepén jöttem rá, hogy mikor Krisztinára nézek az én Zsuzsámat látom, hogy mikor Boros Endréről olvasok akkor Endivel találkozom. És mikor azokhoz a jól ismert sorokhoz értem már nem tudtam megállítani a könnyeimet. Pedig pont nem rég jegyeztem meg, hogy már jó régen volt mikor utoljára megríkatott egy könyv.
Az Álarcosbál lett a legszemélyesebb Szabó Magda regény a számomra, talán emiatt is tetszett ez a legjobban.  Megyeri Éva a példaképeim egyikévé vált. A két jelmezes párbeszéde pedig megmutatta, hogyan kell megbocsátani, továbblépni, és legyőzni a félelmeinket. Talán mindezeknek köszönhető, hogy Boros Krisztinát még Vitay Georginánál és Illés Borinál is jobban megszerettem, és ez bizony nagy szó.
Az Álarcosbál a kedvenc Szabó Magdám lett. És ha legközelebb maskarába kell bújnom, már nem fogom keresgetni a jelmez ölteteket, egyértelmű, hogy egy cigánylány gúnyába bújok majd.

A Harry Potter óta imádom a baglyokat. Ha állatkertbe megyünk szinte első dolgom felkeresni az ottani Hedviget, és még mindig rendületlenül várom, hogy a Roxfort baglyai végre meghozzák számomra azt a bizonyos levelet.
De amíg idetalálnak, baglyos ékszerekkel, képekkel és történetekkel vigasztalom magam. Hiszen az elmúlt években a baglyok kabalaállatokká váltak a számomra, és ezer könyv közül is hamar kiszúrom azokat, amelyeknek a borítóján a kedvenc madaraim csücsülnek, így találtam rá Beatrice Botett regényére, A baglyok titkára is.

Azonnal megvett magának a gyönyörű borítójával, a könyvmolyképzős könyvekre jellemző szagolgatnivaló illatával, és a kalandokat ígérő fülszövegével.
Középkor és mágia, nemes hölgyek és vándor zenészek, egy titokzatos megbízatás és egy Magnus nevű varázsló, na meg persze rengeteg bagoly. Kell ennél több, hogy Norinka egy hosszú, megpróbáltatásokkal teli nap végén elrugaszkodjon a saját, kis szürke világától és a középkori Franciaország mocskos, veszélyekkel teli útjain barangoljon? Bizony úgy tűnik, hogy valami még hiányzik ehhez. Ugyanis az első három fejezet után nem vágytam gyorsan vissza abba a világba.
Mikor a végére értem a történetnek rengeteget  gondoltam azon, hogy vajon mi lehet ennek az oka. Hiszen mindent megkaptam, amit csak a fülszöveg ígért, a nyelvezet is könnyed mégis igényes és választékos, a korrajza pedig még a tanulmányaimat is segítette. Mégis több, mint két hétig kínlódtam ezzel a viszonylag rövid regénnyel, mert mindig találtam valamit, ami jobban érdekelt annál, hogy mi fog történni legközelebb a két főszereplővel.Csak rágódtam és rágódtam azon, hogy vajon mi volt az, ami miatt nem tudtam 100%-osan élvezni Bottet regényét. Míg nem egy álmatlan éjszakán bekopogott a megfejtés és megsúgta, hogy ez a könyv nem más, mint egy hosszúra nyújtott esti mese, tele sablonokkal. Ezért nem láncolt magához, ezért maradtak semlegesek számomra a szereplők és ezért nem várom a folytatást. Amúgy is elegem van már a sorozatokból. (Miért van az, hogy mostanában csak sorozatok kerülnek a boltok polcaira?)
Beatricenek is van még két sorozata ezenkívül ha nem csal a franciám.Ezen a szép honlapon utánuk is nézhettek. Az én személyes kedvenceim a főszereplők portréi.

ui.: Majdnem elfelejtettem megemlíteni, hogy a fejezetek élén álló mágikus recepteket imádtam. Szívesen kipróbálnám egyiket-másikat. (Az éleslátással és a szerelmi bájitalokkal tudnék mit kezdeni) Kár, hogy a legtöbbhez szegény farkasok feje vagy egyéb végtagjai szükségesek.

A könyvet köszönöm a Kölyvmolyképző Kiadónak!

Emlékszem általános iskola hatodik osztályában óriási Rómeó és Júlia fan voltam, egymás után olvastam újra és újra a drámát, felváltva rajongtam hol Mercutioért hol Tybaltért, és kívülről fújtam az erkélyjelenetet. Mindeközben mindig elhatároztam, hogy legközelebb mást is olvasok Shakespearetól: ott van a Sok hűhó a semmiért, amiről oly sokan áradoznak, a Szentivánéji álom, amiből szintén musicalt csináltak az operettesek, vagy a Julius Caesar, hiszen az ókori sztorik a szívem csücskei, vagy még esetleg az irodalom tankönyvek másik tragikus hőse, Hamlet is szóba kerülhetett, aki alig várja, hogy az élet nagy kérdéseit fel tegye nekem.
De mind ez idáig csak húztam és halasztottama dolgot. (bár...pszt ez titok: azért a Sok hűhó... filmes adaptációjának nem tudtam ellenállni)
Aztán magyarórán elérkeztünk a reneszánszhoz, Petrarca és Boccaccio (utóbbi várólistára is került, Decameront nekem) után ismét összetalálkoztam a színházi szakember és szonettező poéta kettősével, alias William Shakespeareval. És míg a többiek Verona erkélyein sóhajtoztak, én Helsingőr komor, kísértett járta, macskaköves utcáin bolyongtam. Egy elapátlanodott, magányos, cserbenhagyott, megnemértett dán királyfi társaságában.
Bár viszonylag nehéz a nyelvezete mégis egy szín után azonnal belerázódtam a történetbe, szinte már felállítottam a fejemben a saját színdarabom, mert a történet és a helyszínek nagyon könnyen megelevenedtek előttem, ám a sorok mögé már nehezebben láttam be. A híres lenni vagy nem lenni monológot többször is el kellett olvasnom azért, hogy megérthessem mi is megy végben  főhősünkben, de még így is rengeteg megválaszolatlan kérdés lógott számomra a levegőben.Ezért izgatottan vártam, hogy végre órán is elérkezzünk Hamlethez, rengeteg kérdéssel, feszült érdeklődéssel, izgalommal ültem be  padba. De az óra óriási pofára eséssel végződött, hiszen még egy szó se esett Hamletről, azonnal Janus Pannonius életrajzát körmöltem a füzetbe, cserbenhagyottan, megnemértettem, csalódottan hagytam el az osztály termet (a tanárnő, tudja, hogyan képzeljük magunkat Hamlet bőrébe) Így  Mel Gibsonnal vigasztalom magam, de mindent megadnék, hogy a színházban is megnézhessem.
Túl sokat nem akarok várni a következő Shakespearemmal, Tudor őrületben égek, szóval nagy valószínűséggel VIII. Henrikkel kelek és fekszek majd.

Hihi, bár szeptember elsején újra megszólalt az a bizonyos csengő és ismét beszuszakoltam a hátsó felem a padba, mégis egy ügyes választással sikerült  egy kicsikét meghosszabbítanom a nyári szünetet és Óváron egy felejthetetlen, vidám, eseménydús, rekeszizom szaggató nyárbúcsúztató vakációt tölteni, ahol játszópajtásaim a tündökletes, aranyos, süket, okos Éva, a kisvakarcs Ferkó, a tizenöt éves Péter  és a fenomenális Andrea volt, akinek a szövegétől kifeküdtem, na és persze Marika akiből időközben Médi lett, és leszorult a szekrény tetejéről.
Ők ugyanis G. Szabó Judit örökifjú regényének a főhősei, amit mostantól a Bibiámnak tekintek és ajánlom mindenkinek akinek van testvére, sőt, hogyha van egy húgod minden sorát szent írásként fogod tisztelni, és nem győzöd majd kijegyzetelgetni az aranyköpéseket. Én még soha nem éreztem ekkora vágyat ahhoz, hogy idézzek egy könyvből, de mikor leültem a moly elé, hogy most akkor begépelem a kedvenc soraimat rájöttem, hogy ennyi erővel az egész könyvet bepötyöghetném. Szóval inkább írok egy lelkesítő posztot, és amerre csak járok ajánlom majd mindenkinek, mert ezt megéri elolvasni.

Bár kis vékony kötet, mégis egy hétig barangoltam a lapjain, hiszen napközben nem sok időm van már olvasni, de nem is akartam elsietni. Minden este egy kis történet, egy kis huncutság, egy kis találmány alá Andrea került a  repertoáromra. Egyik este például tanúja lehettem, hogy farka nő a teknőnek, máskor egy lábtörlővel neveltük át Izé nénit, de a legemlékezetesebb mégis az volt, mikor beültem egy felejthetetlen Rómeó és Júlia előadásra, amit még nagymama koromban is könnyes szemmel, hahotázva fogok emlegetni, de addig van egy olyan sejtésem, hogy  biztosan beülök még újra és újra erre a performance-ra, ez az amit soha nem lehet megunni. Ehhez hozzájárul persze az is, hogy Várnai György illusztrációinak a tolmácsolásában volt szerencsém az évás dadához, aki eszméletlen csúcs, Zeffirelli is megbánná, hogy nem őt alkalmazta a filmjében, ez hótziher.

De nem szaporítom tovább a szót, ezt a regényt egyszerűen el kell olvasni, biztos vagyok benne, hogy mindenki felszeretne kerülni a SZEKRÉNY tetejére.

A bejegyzést Heloisenak ajánlom, aki szerint jó ifjúsági regényeket ajánlok, na ez nagyon JÓ!:D Köszönöm drága a muffinos díjat neked és Ronenának is:)

Első látásra szerelem volt. Ez a borító fantasztikusan mesés, a sziluettek ugyebár a gyengéim, legáhítottabb és egyben legmerészebb álmom, hogy utazhassak az időben, a bunkó srácok mindig is az eseteim voltak, ráadásul még személyesen is ajánlották nekem a regényt, mindenki dicshimnuszokat zengett róla, már a csapból is a Rubinvörös folyt, nekem pedig lelankadt a kezdeti lelkesedésem és félre tettem ezt a gyönyörűséget azokra az időkre mikor majd egy kis kikapcsolódásra lesz szükségem.

Ez a nyári szünet utolsó napján be is következett és Kerstin Gier regényével augusztus 31-e úgy elrepült, mint  a kámfor. Egy percig se unatkoztam, hiszen az egyik legszimpatikusabb tizenéves főhős bőrébe bújtam, és így Newton pontatlan számításának köszönhetően egyik percről a  másikra már a rokokóban találtam magam álmaim ruhájában, egy arrogáns pupák  társáságában, az ük-ük-ük-ükükükükük-ük szülőkkel traccsolva. De mire igazán beletudtam volna élni magam a történetbe és igazán belejöttem volna az időutazásba vége lett a könyvnek én meg visszacsöppentem az unalmas, eseménytelen valóságban, ahol szembesülnöm kellett azzal, hogy még jó sokat kell várnom, hogy újra visszabújhassak Gwendolyn bőrébe.

De ha már várnom kell. Ajánlom, hogy a második rész  hosszabb legyen,mint a Rubinvörös mert ez a félfogamra se volt elég, pedig nagyon megtetszett az írónő stílusa végig fülig ért a szám, a karakterek életre keltek előttem,és végre találtam egy talpraesett, életre való női főszereplőt, a mazochista csitrik helyett, ah igazi felüdülés volt. De addig is amíg kiadják a zafír kéket, megtanulom az angol himnuszt, állítólag hasznos, ha nem akarjuk, hogy belelássanak a gondolatainkba, sürgősen rájövök, hogy randizhatnék egy nyájas szellemmel, utána nézek az írónő többi könyvének, és gyakran leveszem majd a polcról a Rubinvöröst, hogy újraolvassam a kedvenc részeimet.

A könyvet köszönöm a Könyvmolyképző Kiadónak!

UPDATE:Magyarórák termék eme műalkotás, ami barátnőm ceruzájából pattant ki. Biztos vagyok benne, hogy még Madame Rossini is elismerően füttyentene mikor meglátná ezt a rajzot, és Gwendolyn se ellenkezne mikor fel kellene vennie, végül is, ahogy elnézem elfér ott egy mobil is. De igazából én akarok ennek a lánynak a bőrébe bújni és a Rubinvörös lapjain élni...

Köszönöm Zsófi, gyönyörű lett!

Mikor legutóbb megnéztem az idei olvasmányaimnak a listáját szörnyen elszégyelltem magam, hiszen ebben az évben eddig nem sok könyv fordult meg a kezeim között. Főleg a csíkos és pöttyös könyveket hanyagoltam el a tavalyi évhez képest, mikor is szó szerint faltam mamám régi kedvenceit. Ezért is mikor megtudtam, hogy két hétre ismét Tiszalökre költözik a család nem volt kérdés, hogy Szonya professzor a bőröndömben landol. Hiszen tavaly is egy Kertész Erzsébet regény okozott nekem felejthetetlen pillanatokat a Tisza partján, most pedig a világ első női egyetemi professzornak a  kíséretében utaztam be Európa nagyvárosait, miközben meg kellett küzdenünk a nők elnyomásával, az előítéletekkel, a szülők akaratával, a józan ésszel és az érzelmekkel, mindezt azért, hogy útitársnőm elérje azt, amiért gyerekkora óta kitartóan harcol.Forradalmak és millió számjegy közé csöppentünk, miközben rengeteg tanultam Szonyától, ettől a talpraesett, bátor, örökifjú, orosz nőtől, akit a hazája sosem értett meg és kitagadta magából, miközben ő mindig hű volt a orosz sztyeppékhez és bárhol járt a világba mindig visszavágyódott szülőhazájába. Felnézek erre az erős nőre, aki bebizonyította nekem azt, amit minden hónapban legalább egyszer elhangzik a vacsoraasztalunknál, hogy minden csak akarat és szorgalom kérdése. Ráadásul Szonya ösztönzött arra, hogy teljes erőbedobással kezdjek neki a holnap induló tanévnek. Olyan hamar elrepült a nyár. De akármennyire is tisztelem és imádom Szofja Vasziljevnát még se tudnám az ő életét élni, hiszen a karrierje érdekében feladta a boldogságot, millió megpróbáltatáson esett át, elvesztette szeretteit és én mindenek szemtanúja voltam Kertész Erzsébet tollának köszönhetően, aki életet lehelt ennek hihetetlen erejű asszonynak az életrajzába és így legalább arra a kis időre, míg Szonya mellett utazgattam megszerettem a matematikát, amúgy is az ilyen mondatokért élek: A két független változó függvényeinek tulajdonságai a legteljesebb megoldást tették lehetővé; és így a mechanikai problémák egy olyan új példáját látjuk, melynél ezek a transzcendens függvények nyernek alkalmazást, holott eddig ezek csak a felső analízisben és a geometriában szerepelnek. Normális esetben a fejem fognám ettől a számomra kínai mondattól, de ha Szonyával vagyok úgy érzem van egy kis érzékem a matematikához. És, hogy a matek még elviselhetőbb és szerethetőbb legyen Zsoldos Vera csodálatos rajzai gondoskodtak.

Miután befejeztem a regényt, egy nappal később lekéstem a buszt és, mert nem akartam egy óráig a buszmegállóban dekkol a tűző napsütésben bementem az Alexandrába, ahol már ki is választottam a jövőnyári Kertész Erzsébet olvasmányom Vilma doktorasszony már készülődhet a találkozónkra.

..., de van mikor félbe hagyok egy könyvet. Például:

• ha vissza kell vinni a könyvtárba,
• ha kötelező olvasmány, és a hátam közepére se kívánom a rám tukmált történetet,
• ha már olyan rég vettem a kezembe, hogy teljesen kiestem a hangulatából,

• és van az mikor óriási reményeket fűzök egy regényhez, de hatalmas csalódást okoz.

Ez utóbbi kategóriába tartozik Gaál Viktor Archeja is, bár volt aki figyelmeztetett rá, hogy lehet nem fogom én ezt szeretni, de a borítója mégis megbabonázott, a fülszövege magához láncolt, az epilógusa felcsigázott, az első lapokon pedig repkedtek a pillangók a gyomromban az izgalomtól és az örömtől, hogy hú, de jó kis misztikus, titokzatos, nyomozós, eszméletlenül jól megszerkesztett kötetet tartok a kezemben. Ám, aztán megjelentek egyik pillanatról a másikra az elvakult, szerelmes ömlengések vallomásokkal megtűzdelve, amik műanyagnak, túlírtnak, nagyon nem oda illőnek hatottak. Káromkodásra és szemérmetlen erotikára figyelmeztettek, de erre a hirtelen történő nyáladzásra nem voltam felkészülve, viszont egy idő után hozzá tudtam szokni. De a lelkesedésem lelankadt és ettől kezdve besavanyodtam, viszont mivel jobb dolgom nem volt és Wilkins nyomozó még táplált bennem reményeket folytattam az olvasást, és éppen mikor Kai anyja a sarkára állt, elkészült a vacsi én pedig végképp kizökkentem az Arche atmoszférájából.

Ezután következett a pokol. Elalvás előtt újra elővettem, de már az első mondat után felforrt az agyvizem. Nem tudtam felfogni, hogy lehet valaki ilyen meggondolatlan mint ez a két főszereplő, főleg a lány viselkedése bosszantott fel, mert bár érdekes az élet filozófiája, miszerint a sok szabály, a skatulyák amibe az élet belekényszerít minket elnyomja azt amire teremtve lettünk, hogy élvezzük az életet, hogy szeressünk, hogy ne legyenek előítéleteink, hogy fogadjuk el egymást, hogy úgy éljünk ,mint Ádám és Éva anno a Paradicsomban, de az ahogyan elvadultan, vaktában, lázadva próbálja elérni céljait az én szememben csakis ellenszenvre talált. Így visszaraktam a polcra pihenni és elővettem kedvenc császáromat, hogy égessen fel körülöttem mindent.

Marcelo különleges belső zenét hall, mindentátható érdeklődési köre a vallás, számára az a természetes ha E/3-ban beszél magáról, imádja a lovakat és az idei nyarat iskolájában a Patersonban szeretné tölteni, az ő kis, elszigetelt, védett világában. Ám, édesapjának, a híres ügyvédnek más tervei vannak, azt szeretné, hogy fia beilleszkedjen az igazi világba. Így lesz Marceloból ezen a nyáron diákmunkás mégpedig az ügyvédiroda postázójában. Itt jön rá Marcelo, hogy az élet bonyolultabb annál, hogy valami vagy valaki jó- e vagy rossz, itt ismeri meg az érzelmeket és ez az, ami  engem a könyvhöz láncolt. Érdeklődve figyeltem, ahogy Marcelo számára a szavak húsvér alakot öltenek,ahogy rájön milyen is szeretni, gyűlölni, bízni valakiben, aztán csalódni benne. Ezért tetszett nekem igazán Francisco X. Stork regénye, hiszen bár én eléggé közlékeny leányzónak tartom magam, mégis gyakran megesik, hogy, mikor az érzéseimről kell beszélni keresem a szavakat. Egy-egy poszt megírásánál is mindig az jelenti a legnagyobb fejtörést a számomra, hogyan fejezzem ki magam ahhoz, hogy ti is megértsétek mit is éreztem  mikor a könyveket olvastam. Most például elgondolkodtam, magamba mélyedtem és próbáltam válaszokat keresni Marcelo kérdéseire, azokról a dolgokról, amik felett ebben az igazi világban elsuhannék. Marceloval beszélgetni olyan volt, mint mikor az iskolában azt a feladatot kapjuk, hogy nézzünk a környezetünkre úgy, mintha most érkeztünk volna a Marsról, minden teljesen más megvilágítást kapott. Ezért örülök, hogy rám talált Marcelo ennek az igényes, elmélkedős, ifjúsági regény  lapjain. Egyedül azt sajnálom, hogy a vakáció miatt elhúztam az olvasást, ezért nem tudtam igazán magamévá tenni a történetet és megszeretni a szereplőket.

A könyvet köszönöm a Ciceró Könyvstúdiónaknak!

Az éjszaka álmomban megint Manderleyben jártam. Mintha újra ott álltam volna a Boldog-völgyben Maxim kezét fogva, beszippantva az orgonák friss és bódító illatát. Láttam Jaspert, a drága okos szemű Jaspert, nyelvét lógatva loholt a csónakház felé vezető ösvényen. Oly régóta ismét éreztem szemrehányó, megvető, gyilkos pillantását Mrs. Danversnek. Hallottam a tenger halk morajlását, és megint elhatalmasodott rajtam az a felemelő, részegítő, szemfényvesztő érzés, ami akkor fogott el mikor először jártam ebben a fenséges, hatalmas, káprázatos kastély álarca mögé megbúvó kísértett járta, elátkozott, csalódásokkal és szerelmekkel teli Manderleyben. Ahol mindent behálóz a vörös rododendron, és akármerre nézek mindenütt az ö keze nyomát látom, az ő parfümét érzem, az ő életét élem, Rebeccáét.
Pedig a valóságban sok száz mérföldnyire vagyok Manderleytől, és ez hatalmas birtok itt terül el tőlem egy karnyújtásnyira fekszik mellettem egy aprócska, lila könyvbe gyömöszölve, arra várva, hogy magával ragadjon, elvarázsoljon csak, hogy egy kis időre én is Mrs. de Winter lehessek.
Nem hiszem, hogy hamar eltudnám felejteni Manderleyt, álmomban újr és újra visszatérek majd. Megnézem filmen és a színházban. De ha igazán visszaszeretnék majd térni, akkor csak leveszem a polcomról Daphne du Maurier regényét, amit mellesleg kemény nyolcszáz forintért vesztegettek az antikban, és újra élem ezt a hátborzongatóan gyönyörű történetet.

Úgy másfél évvel ezelőttiig fogalmam se volt arról, hogy mi vagy ki is az a Vavyan Fable. Sőt, biztos vagyok bene, hogy ha szembe jött volna velem valamelyik könyve a könyvtárban vagy a boltok polcain, szemrebbenés nélkül félre tettem volna őket, hogy más divatosabb finomságok után nézzek. Ugyanis a borítójuk nem indítja be a fantáziámat, így a fülszövegre miért is fecsérelném a drága időmet. Bizony sokáig így gondolkodtam és rengeteg feledhetetlen könyvről maradtam volna le csak a kinézetük miatt, hogy ha nincsenek a molyok, akik felhívják a figyelmemet az olyan kincsekre, mint Fable és művei. Igen, mint oly sok mindent a Meseanyóval történő megismerkedésemet is a molynak köszönhetem. Hiszen miután regisztráltam tömegével ismerkedtem meg a Fable rajongókkal és, amint kiderült, hogy én azt se tudom, hogy eszik-e vagy isszák ezt a Vavyant, mindannyian meghökkenve néztek rám. Aztán jött a karácsony és, hogy ráhangolódjak az ünnepre kerestem egy meghitt,fagyöngytől illatozó, témába vágó könyvet. A Szennyből az angyalt pedig mindenki dicsérte, a könyvtárban is bent volt, nem volt mit tenni muszáj volt ki venni. És, ahogy a régi posztomból is kiderült életem legeseménydúsabb, legdilisebb, legkacagtatóbb karácsonyában volt részem. És közben engem is megfertőzött a Fable-láz. Konzultáltam a Fable szakértőmmel, hogy az írónő mely könyveit lenne érdemes elolvasni, majd egy igen hosszú listával a kezemben megrohamoztam az antikváriumokat. De szinte csak a Halkirálynő harmadik vagy negyedik részét találtam, de már amikor minden reményem oda lett az utolsó antikban rátaláltam a Halkirálynő és a kommandóra, gyorsan lebonyolítottam egy last minute konzultálást az én drága szakértőmmel, és azonnal a kosaramban landolt. Haza fele a buszon beleolvastam és, ahogy az a karácsonyi társával is történt ez is azonnal hozzá ragadt a kezemhez, mire hazaértem már a száz valahányadik oldalon jártam és már nem is számoltam, hogy Denisa hányadik nadrágot varrja Mogorvának. Aztán hirtelen eszembe jutott, hogy én néhány nappal ezelőtt már elkezdtem egy könyvet, nem szokásom abbahagyni a könyveket és könyvet egyszerre nem bírok olvasni és mivel a másik regény kölcsönbe volt, így ideiglenesen Halkirálynőéknek felkellett költözniük az íróasztalomra a geometria feladatgyűjteményem mellé ( megtelt a könyvespolcom már csak itt van hely). Ám, a sors is úgy akarta, hogy a kommandósok geometria leckéket vegyenek, ugyanis akárhányszor leültem matekozni 15 perc után már csak azon vettem észre magam, hogy Holden nyomában loholok, hogy azon filózok ki is lehet az a Justitia ( jelentem sejtettem), hogy elolvadok a Mogorvától, hogy arról ábrándozok egyszer majd én is olyan vagány csaj leszek, mint Den, és a lehengerlő személyiségemmel fogok majd magamnak egy Belloqot. Így a házi mellett szépen, lassan, szinte észrevétlenül olvastam el a második fabelemet. Mindeközben a háttérben két barátnőm megajándékoztak. Barátnőmtől, padtársamtól, a súgók királynőjétől (a lesőké én vagyok) a Mesemaratont kaptam, aminél jobb rekeszizom tornát el se tudok képzelni. Molytársnőmtől pedig a Fattyúdalt kaptam. Mindkettőtöknek itt is nagyon köszönöm, egyhuzamban legyűrtem mind a két könyvet. A Mesemaraton pedig abszolút kedvenc lett, bármikor visszalátogatnék az Isten Háta Mögé, ahol Fable bebizonyította, hogy ő a bece- és gúnynevek  koronázatlan királynője. Hogy csak legkedvencebbjeimet soroljam: Nitó, mint Férfiatlanitó; Csupapopsi ezt még molyon is használtam néhány nap erejéig, és ha egyszer lesz egy lovam száz százalékig biztos, hogy Lucy int he sky with diamonds (röv.:LSD) névre fog hallgatni. Egyszerűen ha csak rájuk gondolok fülig ér a szám, hát még mikor hozzápárosítom a történetüket, na akkor potyognak a könnyeim a nevetéstől. Nem csoda, hogy nem tudtam elengedni ezeket a gyogyósokat, ezért kétszer kellett elolvasnom azért, hogy kielégítse a szükségleteimet. De nem tudtam megállni, hogy utána ne vessem bele magam a következő Fablembe. Következett tehát a Fattyúdal, egy rendkívül gazdag szókinccsel megáldott, választékos, fanyar humorú indián, nevezetesen Dakota/Fattyú/Hank, és táncos lábú babája, Tashina tolmácsolásában. Az ő idilli találkozásuk, majd hajszájukat a helyi rossz fiúk elől igazi meglepetést okozott. Teljesen más volt, mint az eddig olvasott Fablek, mert bár a humor, a kalandok, szeretnivaló karakterek mind megjelentek rendjük és módjuk szerint, addig valami teljesen új is felbukkant, aminek a segítségével úgy érzem közelebb kerültem az írónőhöz, ez pedig a harmónia. Szerintem Tashinán keresztül megtudhattam mik Vavyan Fable álmai. Mondjuk egy szexi indiánt én is megtűrnék magam mellett. De addig amíg találkozok a saját dakotámmal még több Fable könyv elolvasást tervezem, a Jégtáncért és a Sárkánykönnyért nagyon csorog a nyálam.

Az írónőről készült fotót innen zsákmányoltam.

A Csontvárost egy évig tartósítottam a polcomon, a Hamuvárost azonnal felfaltam, az Üvegvárost alig bírtam kivárni. Aztán mégis hetekig porosodott a polcomon míg fellapoztam. Egyrészt, mert nem akartam, hogy vége legyen, másrészt kicsit féltem, hogy nem fog tetszeni. De egyre több áradozó véleményt olvastam, ráadásul Zenka posztja nagyon felcsigázott, feltétlenül tudnom kellett mit mondott Jace azon a holdfényes éjszakán Clarynek. Így az évvégére igazi felüdülés volt az utolsó összecsapás Valentine és az árnyvadászok között. Clare hozta a formáját, újra rengeteg kaland, fantázia, varázslat, felejthetetlen karaktereket zsúfolt össze a regényében, aminek szerintem volt egy kis Gyűrűk ura utóíze, főleg az elejének. Az írónő stílusáról még mindig örömódákat tudok zengeni, könnyed és mai, mégis választékos, érzelmes, de nem túl nyálas és hát ott az a  jól ismert humor.
Az első két részhez hasonlóan ezt is nagyon hamar bekebelezem, nagyon élveztem az olvasást, de míg a legtöbben azt mondják, hogy ez a sorozat legjobb része, addig számomra még mindig az első rész az, ami teljesen le vett a talpamról, ami a legtöbb meglepetést okozta, ami a falhoz vágott, ami könnyesre nevetetett, amibe beleszerettem. Most már vagy kiismertem az írónőt vagy kicsit kiszámíthatóvá vált a történet, mert a mostani csavarokat már előre sejtettem, de ez egyáltalán nem vont le abból, hogy a körmömet rágva izguljam végig a történet kimenetelét, hogy szomorú legyek mikor az utolsó oldalt is elolvasom, és csak azért nem bőgtem el magam (ami, egyébként közismert szokásom), mert ott van még a Clockwork Angeles sorozat, olyan borítókkal, hogy hűha (Most komolyan, ki ez a srác?Én elájulok a pillantásától!), ráadásul Magnussal, így még van rá esély, hogy újra együtt nézzük a : Mit ne vegyél felt! a tv-ben, és ott van még a City of Fallen Angels, ami a Végzet ereklyéinek a folytatása, na erre aztán eszméletlen kíváncsi vagyok, és nem tudom miért, de már most félek, hogy nem lesz az igazi, hiába ahogy öregszem egyre pesszimistább leszek. De az is biztos, hogy már most tűkön ülök a megjelenésükre várva, és arról álmodozok milyen jól fognak mutatni egymás mellett a polcaimon. Addig is szerintem belekóstolok a Draco Veritasba, a Cassandra Clare féle HP fanfictionbe, én így hangolódok majd rá az utolsó Potter filmre.

Visszaolvasva az írásomat, nem lett valami tartalmas magáról az Üvegvárosról se sokat írtam, de a mentségem az, hogy legalább két hónapig, két igen tartalmas hónapig, nem volt gépem, ugyanis engem utál  a technika , és hát nem mai csirkék az olvasmány élményeim, de ígérem gyorsan összekapom magam és feltámasztom romjaimból a kicsikém.

A könyvet köszönöm a Könyvmolyképző Kiadónak!

Egy órája bámulom a fehér, üres lapot és próbálok valamit kicsikarni magamból az Őfelsége sárkányáról, de a gondolataim nem akarnak mondatokba rendeződni, pedig muszáj lesz megzaboláznom őket, mert reci könyvről van szó és lassan lejár a határidő.
De most kezdjem azzal, hogy mennyire dühös vagyok magamra, mert a szabadidőmben mindent csináltam csak Naomi Novik könyvét hanyagoltam el, így annyira elhúzódott az olvasás, hogy a második hét végére már az én kedves Temerairemet is unni kezdtem. Vagy inkább valljam be azt, hogy mennyire csalódtam a könyvben, hogy nem tudott lekötni, mert én az ajánlások miatt egy rengeteg kalanddal teli történetet vártam e helyett egy igazán kalandosnak ígérkező sorozat, hosszas előzményét kaptam.
De kezdhetném ezt a posztot azzal is, hogy mennyire szívemhez nőttek a szereplők. A becsületes kapitánytól a gaz árulón keresztül a melegszívű és a tudást szomjazó sárkányig mindet imádom. Ennek köszönheti Novik a sikerét, hogy igazi, felejthetetlen, egyedi karaktereket alkotott. Ezért vagyok még mindig kíváncsi a sorozatra, ami őfelsége hajóján és egy vereséget szenvedett francia hajón kezdődik a napóleoni háborúk idején, mikor az angol hajó kapitányának élete a zsákmánytól örökre megváltozik és a háborús vizekről a sárkányoktól nyüzsgő levegőbe csöppen.
Mikor először olvastam a könyvről a Sosehol hátulján azonnal akartam ezt a könyvet. Az ötlete nagyon tetszik. Mi lehetne izgalmasabb és fantáziadúsabb egy történelem és fantasy keveréknél. Sajnálom, hogy pont ennél a regénynél ütötte fel a fejét nálam az olvasási válság. Talán egy hűvösebb, borúsabb, otthonülősebb időben, mikor jobb dolgom sincs csak, hogy olvassak, jobban lekötött volna, de bízom benne, hogy a folytatást már én se fogom tudni letenni, úgy ahogy a legtöbb Temeraire rajongó se tudta. Addig is bármikor elfogadok, egy sárkányt ajándékba, mellettük nem igen unatkoznék, és még lehet, hogy a matekot is meg tudnák velem értetni.

A könyvet köszönöm az Agave kiadónak.

A könyvekben, az olvasásban az-az egyik legjobb dolog, hogy mindenkinek mást és mást jelent. Ahány ember annyiféle, Nyilas Misi, Frodó, Sehol-sziget vagy Roxfort létezik. Sőt már arra is rájöttem, hogy ahogy telik az idő úgy változok én és egy régen olvasott könyv újra kézbe véve teljesen új értelmet kaphat. De most először találkoztam azzal, hogy egy könyv naponta változtatta meg a világképemet, fantáziámat, gondolataimat, érzelmeimet. Hét nap alatt Lauren Oliver könyve szépen, lassan, fokozatosan fészkelte be magát a tudatomba és szívembe. Elérte, hogy még másfél héttel az elolvasása után is szinte minden elalvás előtt gyakran gondolok Samre és arra, hogy mennyire hasonlított rám, ránk, rátok.
Rengeteg butaságot csinálunk napi, mint a nap a suliban, a parkban, otthon, a bulikban, amik jó heccnek tűnnek: kigúnyoljuk azokat, akik kicsit is másabbak, mint mi, tiszteletlenül bánunk szüleinkkel és elvárjuk, hogy kiszolgáljanak minket, veszekedünk és rivalizálunk a testvérünkkel, megjátsszuk magunkat a „barátaink” előtt.
Ezeket egy nap majd megbánjuk, de vajon lesz-e időnk és kitartásunk jóvátenni hibáinkat? Mert nem mindenki Samantha Kingston, nem mindenki kap hét napot, hét esélyt arra, hogy helyrehozza azt, mit életében elszúrt. Ezért kellenek az olyan könyvek, mint a Mielőtt elmegyek, hogy felnyissa a szemünket, hogy tudjunk változtatni, hogy egy kicsit megijedjünk, hogy szembe nézzünk magunkkal.

Üzenem mindenkinek: El kell olvasni!

Használati utasítás: Lassan, fokozatosan falja a lapokat. Hagyjon időt az emésztéshez. És lám egy nagyszerű írónő már is elültette a fülében a bogarat. Elmélkedjen, cselekedjen, adjon egy nagy puszit a szüleinek, és csapjon egy csajos délutánt a húgával. Aztán türelmetlenül várja, amíg megjelenik Lauren Oliver új könyve a Delirium.

A könyvet köszönöm a kiadónak!

Úgy másfél éve mikor regisztráltam a molyra, az életem gyökeresen megváltozott. Míg előtte hetente maximum kétszer kapcsoltam be a gépet, addig ma már csak azon veszem észre magam, hogy ott töltöm előtte a fél délutánom, idegen emberekkel beszélgetek és barátkozok és bár eddig csupa kedves és barátságos emberrel kerültem kapcsolatba, bármikor megtörténhet velem is az, ami Cat McPhersonnal is, Nicola Morgan Látlak c. regényének főszereplőjével.

Catnek látszólag irigylésre méltó élete van. Szerető család, igaz barátok veszik körül és minden esélye meg van arra, hogy egyszer világhírű sportoló legyen. De biztos ezt akarja? Reggel, délben, este edzésekre járni, miközben a barátai együtt szórakoznak. De hogyan mondja el a szüleinek, hogy többé nem akar látástól vakulásig az edzőteremben küzdeni az első helyért, és mit tegyen az exével, aki finoman szólva is pikkel rá, ráadásul ott az a közösségi oldal, a Fizzi, ahol felbukkant a bogaras zaklató.
Nem túlzok, ha azt mondom, hogy befaltam a könyvet. Egyrészt, mert nagyon vékony, és bazi nagy betűkkel és kis pókokkal, csótányokkal, miegymással találkozunk benne. Másrészt, mert feszült izgalommal vártam, hogy fény derüljön a rejtélyekre, harmadrészt, mert a stílus a fotelhoz szegezett, hogy mit ki nem lehet hozni az E/3 –ból. Tetszett a sejtelmesség, és ahogy a szálak összekapcsolódtak. A rovarok is elérték a kívánt hatást, nem csak Catnek áll fel tőlük a szőr a háton.
Azt viszont sajnálom, hogy a Fizzi nagyon eltér az általam használt közösségi oldalaktól, ha például a facebookon játszódna, a regény talán még jobban átérezném az interneten ismerkedés veszélyeit, de azért mikor elolvastam a Látlakot első utam a számítógéphez vezetett, ahol azonnal leellenőriztem, hogy az adataim biztonságban vannak-e.
Egy lebilincselő, izgalmas, tanulságos történet ajánlom minden hozzám hasonló nettfüggőnek.

A könyvet köszönöm a Pongrác kiadónak!!!

2011. március 14

Tegnapelőtt bejeztem a Szent Johanna gimi folytatását, ami az Együtt címet viseli. Írtam volna én már hamarabb is, de valami mindig közbe jött: barátok, tanulás, a Balettcipők hívogató borítója… Még most is nagy erőfeszítések közepette tudtam csak elszakadni az Aranyembertől, majd ráérek akkor megnézni miután elolvastam a könyvet, de Reniék már nem várhatnak, muszáj kiírnom magamból a gondolataimat.
A történet ugyanott folytatódik, ahol az első abba maradt. Megkezdődött a második félév a Szent Johanna gimiben (, amit a továbbiakban csak SZJG-ként emlegetek majd), csupa zsongás ott az élet, ott aztán egy percig se unatkozik. Már az első részt olvasva is nagyon irigykedtem az SZJG-sekre az olvasókör miatt, de most a legszívesebben azonnal átiratkoznék, csak kár, hogy a francia nekem kínai. Eszméletlen nyüzsgés van ott, programok rendezvények hátán: Valentin-hét, farsangi bál, nyárköszöntő buli stb. A 9.b egyre jobban összeszokik , megismerik egymást, osztálytársakból lassan haverok lesznek és közösen feszítik tanáraik idegeit pattanásig,, miközben az én arcomra viszont mosolyt csalnak. Közben a főszereplő Reniben egyre csak dúl a love az osztály szépfiúja iránt, ám lássuk be Cortez még most sem igazán viszonozza Remi érzelmeit, ráadásul egyre többet lóg az a-s bombázóval, Edinával. Egy tinédzser lány élete nem könnyű, ezt nekem és Reninek elhihetitek.

Az első rész után nem lettünk igazán barátok Rennel, nekem ő túl jó, sablonos és bevallom gyakran idegesített is. Hát, ez nem sokat változott, csupán annyit, hogy kezdem átérezni mit, élhet át, amikor Cortez átnéz rajta, vagy más lánnyal mutatkozik. Viszont tadaaaam új kedvencet avattam Ricsi személyében, eszméletlen jó fej a srác én tuti barátkoznék vele, egy baja van, hogy még hírből se ismeri azt a szót, hogy olvasás, de ezen könnyen segíthetünk. De csalódottan kell megjegyeznem, hogy az eddigi favoritom, Arnold eltörpül ebben a kötetben, mintha csak egy kellék lenne Reni oldalán, és nekem nagyon hiányoztak a beszólásai.
Bár, ahogy említettem Reni és én tűz és víz vagyunk a naplóját olvasva mégis úgy éreztem, hogy a sajátomat lapozom fel. Ez a titka ennek a sorozatnak, hogy rólunk magyar gimnazistákról szól.
Még mindig rengeteg könyv van Reni életében, és most egészen sokat olvastam én is közülük, plusz főszereplőnk rákapott a Szívek szállodájára, máris szimpatikusabb a kiscsaj. A szülőktől még mindig frászt kapok, és hálát adok, hogy anyáék még hírből sem ismerik a „Hogyan neveljünk kamaszt?” könyveket és társaikat.
Szerintem nem sokat várok a következő részig, úgy hallottam Reni felfedezi Gaimant és Montgomeryt, kíváncsi vagyok, mit szól majd hozzájuk. És már a negyedik részig sem kell sokat várni, megjelenés április 8.

• Borító:5/4 Képen nagyon rikító, élőben igazán csajos
• Matricák a borítón: 5/5* A belső borítón van egy kis robot, na, az zabálni való!!!!
• Cortez:5/3 Kezdem kapizsgálni mit esznek rajta annyian, zenél ez plusz pont…
• Stílus: 5/ 4, Könnyed, humoros, de néha elkalandozott a figyelmem
• Szívek szállodája: 5/5** Bocs Reni, de ÉN vagyok Jessbe szerelmes:P
• SZJG:5/4  Kérem vissza a régi Arnoldot! Egyébként csak így tovább!
• Ciceró: A könyvet köszönöm a kiadónak!

Még tavaly tavasszal Zenkánál figyeltem fel Henryk Sienkiewicz világhírű könyvére, már akkor elhatároztam, hogy el fogom olvasni, de jött a nyár, rengeteg új könyv, kötelezők, feltúrtam a családi könyvtárait is ,így a Quo vadis Rómástul, császárostul keresztényestül, mindenestül a feledés homályába veszett. Egészen február elejéig mikor nagy felfedezőtúrát tettem a debreceni mennyországban, ismertebb nevén a megyei könyvtárban. Már indultam volna a kölcsönző pulthoz, mikor az „S” betűnél felfigyeltem egy ismerős címre, és egy ismerős borítóra. Azonnal beugrottak molytársnőm szavai így nem is volt kérdéses, hogy odacsapom Nerot és társait a már eddig is terjedelmes kikölcsönzendő könyves kupacomhoz. Nem is találhattam volna rá jobbkor, hiszen mind magyarból,  mind történelemből most vesszük a Római Birodalmat és azt kell mondjam, hogy a Quo vadis? tökéletes olvasmány kiegészítő ehhez a tananyaghoz. Hiszen az a rengeteg tény és adat, amit az iskolában a fejünkbe sulykolnak Sienkiewicz tolla által érzelmeket, lelket, életet kapott. Megelevenedett előttem, ez az embertelen, kegyetlen és őrült uralkodó által kormányzott birodalom tele szerelemmel, pompával, hittel, csalással, hazugsággal.
Mikor megláttam az első oldalon, hogy a lap háromnegyed részét a lábjegyzet teszi ki, nem gondoltam volna, hogy ennyire magával ragad majd a történet, pedig mikor olvastam beállt nálam a se kép se hang szindróma. Nem hittem volna, hogy mikor egy helyes srác akar majd leülni mellém a buszon még azt se veszem észre, bár mentségemre szóljon, hogy évszázadokkal arrébb Neronál lakomáztam. De nem csak rám volt ilyen hatással a regény, mikor papám beleolvasott mondhattunk neki mamával bármit, az süket fülekre talált, ráadásul nem kevés furfangra volt szükségem, hogy visszaszerezem tőle legújabb kedvencemet.
Ám, nem minden pillanatban szerettem én ezt a történet, volt mikor ordítani tudtam volna egy-egy fordulattól. És a történésektől ledöbbenve, kiszolgáltatva meredtem magam elé, hogy ilyen nincs. De a szemem falta a sorokat, a libabőr a regény közepétől egyszer sem tűnt el a karomról és csak egy mondat járt a fejemben: Mi jöhet még?
Sokkolt és lenyűgözött. Olvasmányos és választékos stílusa, nagyszerű korrajza, zseniális szereplői tették felejthetetlené számomra. Az anya és feleséggyilkos Nerotól még most is feláll a szőr a hátamon. Bár ma azt mesélte a töri tanárom, hogy nem csak költőnek, hanem még balerinának is felcsapott. Képzeljétek már el a Rőtszakállút tütüben, ugye nem csak engem mosolyogtat meg? Vinicius szerelmi vallomásaiba olyakor valósággal belepirultam, de azért még a bókok No. 1-ja Odüsszeusz marad. És órákig el tudnám hallgatni Petronius ékes szólásait, kíváncsi vagyok, vajon rólam mit mondana az arbiter elegantiae, még az is előfordulhat, hogy elolvasom a Satyricont, de az már biztos, hogy legközelebb Kosztolányi kalauzol majd el az égő városba. Egyébként is nagy Nero lázban égek, már elő is készítettem a Nero, a véres költőt és alkonyattól pirkadatig a Sztárcsinálókat hallgatom.
De a legfontosabbról még nem is beszéltem a kereszténységről, ami az első megpróbáltatását éli meg e könyv lapjain.
Bár nem vagyok vallásos, a különféle vallások történetei mindig érdekeltek. Most is lenyűgözve figyeltem azt az óriási ellentéte, ami szegény, de boldog keresztyének és a gazdag, de romlásban élő patríciusok között tátong, de a szeretet és megbocsátás hite futótűzként terjedt és még ezen a szakadékon is képes áthidalni.

Hát, megint találtam egy olyan könyvet, amitől nem szívesen szabadulok meg, olyan jó lenne, ha a sajátom lenne, és bármikor le tudnám venni a polcról, de március 8-án lejárt a kölcsönzés határideje. Igaz az én dilis agyam már azon gondolkodik , hogy a többi fordítással is el kéne olvasni. Apropó a Nero lázam mellett még latinba is bele habarodtam. Már a legismertebb szállóigéket, mint a Panem et circensest, a Veni, vidi, vicit vagy akár a Quo Vadist, előszeretettel használom. és ezzel együtt apát az őrületbe kergetem, azt hiszem, visszasírja még ő az orosz korszakomat.

El sem tudjátok képzelni mekkora csoda történt velem. Jártam a Szabadság-szoborban, bebarangoltam az óriási Nyugat Áruházat, átelefántoltam a Brooklyn hídon, megszálltam a budapesti Gellért Szállóban, láttam a világ legszebb nevű hídját és nagy sóhajok hagyták el számat, gyönyörűségét látva, megcsodáltam a Siratófalat és végül, de nem utolsósorban a lélegzetem is elállt a Sagrada Família monumentális és lenyűgöző látványától, és mindeközben át se léptem a szobám küszöbét. De mit ér egy ilyen utazás barátok nélkül, csupa idegen, idegesítő, buta, vagy közömbös útitárs társaságában. Pedig én úgy akartam élvezni ezt a világ körüli bolyongást, de egy élvezetes kiruccanás helyett már-már egy rossz rémálomba csöppentem.

De ne rohanjunk olyan előre. Az egész úgy kezdődött, hogy megkaptam Isabel Abedi Sosem látott világ című könyvét, belelapoztam és már azonnal láttam, hogy a Pongrác kiadó megint kitett magáért, egy igazán igényes ifjúsági regény birtokosa lettem a kedvencem a fejezet élén álló kis képecskék lettek. Van ennek a könyvnek, egy titokzatos, rejtélyekkel teli, sejtelmes, kalandot ígérő első fejezete, ami után alig vártam, hogy beinduljon a történet. Aztán sorban tűntek el a világ, híres és pompázatos épületei és ismerkedtem meg a kis okos tojás, de gyáva Otissal, a butácska, de bátor Oliviával, az archnofóbiás perzsával, a félelmetes óriással, Reginalddal, és Otis békafeneke alatti IQ-val rendelkező anyukájával. Ráadásul a stílust is kissé szájbarágósnak éreztem, a vége felél pedig már az világ csodáiról is megfeledkeztek és még az építészet szerelmese, Otis is idegenkedett tőle, míg én olyan szívesen kalandoztam volna még közöttük.

De a galambot és zoknis cicát bírtam.Az olajlámpásokba beleszerettem én is szívesen megszállnék egyszer egy, olyan hotelben, ahol régi, világ minden részéről származó lámpások világítanak és kitudja talán lakozik bennük egy varázslatos lény, akit én csak úgy ismerek, hogy dzsinn.

Viszont a hátsó oldalakon lévő jegyzeteknek nagyon örültem, és az ötlet sem mindennapi, de számomra a kidolgozott szerethető karakterek többet érnek, mint az izgalmas történetek.

Nagyon letörtem, hogy nem szerettem meg az írónőt és a könyvét, mert még az elején kutakodtam és rátaláltam a honlapjára, ahonnan azonnal kinéztem magamnak az ifjúsági könyveit és kész voltam rá, hogy németül olvassak, de azt hiszem maradok Funkenál, ami a német írókat illeti.

A könyvet nagyon szépen köszönöm a Pongrác Kiadónak!

Amadeától kaptam ezt a díjat, cserfességemért, pöttömségemért és molyságomért!
Nagyon köszönöm itt is az én Fable szakértőmnek és tanácsadómnak:))

Azóta PuPilla is megajándékozott  a díjjal. Nagyon szépen köszönöm a kedvenc süti, csoki, édesség mutogató fogorvosomnak.:)

A díjjal kapcsolatos szabályok:
1, Egy bejegyzés amiben a díj logója megjelenik és a szabályok feltüntetésre kerülnek
2, Belinkelni azt a személyt akitől a díjat kaptad és tudatni vele, hogy elfogadod.
3, Továbbadni 3-5 tehetséges , lehetőleg kezdő blogtársadnak és ezt tudatni is velük.

És akiknek tovább passzolom:

• tataijucc: mert "szép a szám":P:D♥, és mert egy nagyon aranyos, csodaidők fant ismertem meg a személyében, nagyon jó könyveket olvas és alig várom, hogy újra találkozhassunk. (Off.: a múltkori debreceni látogatással mi lett?)
• Nita: mert a múltkor olyan jól elbeszélgettünk, és mert egy angyal (küldött nekem könyvjelzőket:))
• Szanik: mert imádom az új mütyürös, kiegészítős posztjait, remélem még sok ilyenhez lesz szerencsém:) Na meg azért, mert imádom a fejlécét!

Boldog születésnapot drága blogom, ha te tudnád, hogy mennyi mindent köszönhetek neked ezalatt az egy év alatt...:)♥